Be kell valljam!

Imádom az olvasóimat de be kell valljam csalódott vagyok. Egy komment se jött? Tudom, hogy ha csak azt írjátok, hogy "nagyon jóóó" vagy "kövit" az csak egy két buta szó nektek ami ""bizonyára"" semmit se jelent nekem...pedig nem!! Nagyon érdekel a véleményetek és ezt nem véletlen írom le nektek most!! Nekem tudnom kell, hogy arról a bizonyos részről mi a véleményetek... lehet az hideg, meleg, de tudnom kell!! Mert akár hiszitek, akár nem nekem a ti pozitív véleményetek ad erőt ahoz, hogy hozzam a következő részt. Nem csak saját kedvtelésből írogatok. NEM! Nektek írom és ezért is olyan fontos nekem az az 1-2-3 komment amit olvasás után hagytok nekem. Tudom sok kihagyásom van, de könyörgöm én is sulis vagyok, sőt gimis ami még nagyobb kínszenvedés, és emiatt nem mindig van időm, vagy csak ötletem arra, hogy mit írjak a következő fejezetbe nektek, ami olvasható és élvezhető is. Én csak annyit kérnék tőletek, hogy csak annyi szánjatok rám, hogy komiztok:) Ezért hát ígérem sietek a kövi résszel és ahoz majd fogtok komizni:DDD

4.rész Liar

Hali srácok nagyon sajnálom hogy ennyit késtem de a lényeg h most itt az új rész:) komizzatok, iratkozzatok fel és jó olvasást. Ja és még valami aki TUD FEJLÉCET CSINÁLNI AZ JELÖLJÖN BE FACEBOOKON ÉS ÍRJON:) köszi előre mindenkinek;) Itt van a facebookom!:)

A szemeim kipattantak és felültem a kis fotelben. Sean mellettem feküdt de nem aludt. Engem nézett.
-Na mivan magadhoz tértél csipkerózsika? -Vigyorgott.
-Hmm elaludtam?? -Motyogtam.
-Igen. Mondtad h szeretsz aztán bealudtál. -Nevetett. -Mint akit lelőtek. -Folytatta.
-Oké, oké hagyjál! -Borzoltam össze a haját. -Most viszon ténylegesen elmegyek reggeliért. -Álltam fel. Miközben kicsoszogtam a szobából elgondolkodtam az álmomon. Louis akkor nem is jött vissza?? És miért nem emlékszem arra, hogy mikor aludtam el. Sean szerint csak úgy kidőltem de még csak nem is rémlik. Ahogy kiléptem a fagyos reggelbe összerezzentem és összébhúztam magamon a kabátomat. A legközelebbi kisbolt felé lépkedtem. Egyre inkább közeleg a tél. A hideg idő. A nappalok rövidebbek lesznek az éjszakák hosszabbak. Minden nap sötétebb és sötétebb lesz. Már hat óra van, a kisbolt kinyílt már...de még mindig sötét van. A nyitva tábla neonosan villódzott. Ahogy a közösségiház melletti kis hídon baktattam hallottam ahogyan valaki a nevemet kiálltja. Megfordultam és Louisal találtam szembe magam. Csakúgy mint az álmomban. De az álmommal ellentétben most nem voltam vele kedves.
-Mitakarsz? -Fontam a kezeimet karba magam előtt. Közömbös reakciómat latva lehajtotta a fejét majd belekezdett.
-Csak bocsánatot akartam kérni azért, hogy csak úgy se szó, se beszéd leléptem. -Abbahagyta majd felnézett rám halvány mosollyal az arcán és folytatta. -Szóval tessék. Itt állok védtelenül. -Tárta szét a karjait. -Üss meg! Bosszuld meg. -Mondta ki azt a két szót amit az álmomban is, csak az álmommal ellentétben nem mentem oda és öleltem meg. Kezemet felemeltem majd meglendítettem. Öklöm erősen csapódott Louis arcán. Láthatóan megilyedt a reakciómon, de persze rögtön az arcához kapott.
-Picsába. Ezt miért kaptam?? -Nyöszörgött fájdalmasan és körbe körbe járkált. -Eltörted az orrom. -Miközben ott szenvedett mellettem  kitört belőlem a nevetés. És nem tudtam abbahagyni.-Nemár ne nevess!! Ez rohadtul fájt.
-S-sajnom! -Dadogtam a nevetéstől görcsölő hassal. -De ez akkor is nagyon vicces.
-Nem nem az. -Fogta be vérző orrát és háravetette fejet. Majd hírtelen belőle is kitört a nevetés. Ott álltunk és azon nevettünk, hogy eltörtem az orrát. Elővettem egy zsepit és odatartottam neki.
-Köszönöm. -Mosolygott. -Visszamegyek a kórházba de még találkozunk Paris. -Mosolygott. -Remélem. -Tette hozzá féloldalas mosollyal majd elsétált. Én is folytattam az utamat a kisboltba. Amint benyitottam köszöntem és elkezdtem keresgélni valami ehetőt. Az eladósrác levette lábait a pultról és meghúzta a nyakkendőjét ami az egyenruha része. Úgy próbált tenni mintha mindvégig így festett volna. Ahogy a polcokon kutattam megpillantottam magam mellett a srácot. Szép barna szemei voltak, ehez társult a kissé borostás arca. Helyes volt. A névtábláján az állt, hogy "Zayn".
-Segíthetek? -Villantotta meg rosszfiús mosolyát.
-Igen. Megmondanád merre találok csokisműzlit? -Érdeklődtem kedvesen. A srác kezét hátam mögé vezette majd kissé megemelkedett. Nem értettem mit akar. Majd lekapott a legfelső porcról egy csokisműzlit és a kezembe nyomta.
-Parancsolj. -Vigyorgott.
-Kössz. -Mondtam majd mentem is fizetni. Kikotortam a tárcámból azt a kevés kis pénzt amim van és a pultra szórtam. Greg az unokatesóm már egy ideje nem küldött pénzt. Fel is hívom. Ő a hivatásos gyámunk. Seannak és nekem. De pár éve elhagyott minket és havonta küld pénzt. Itt lenne már az ideje, hogy megint küldjön. Miközben ezeken a dolgokon tűnődtem a vásárolt dolgokat bepakoltam a hátitáskába és kisétáltam a boltból. Utam ismét a kórház fele vettem.

3.fejezet He's all I have...

Helo srácok bocsika h ennyit késtem de.... hát lényegében nem tudtam mit írjak...:D de most van ihletem szóval itt a köviiiiii:33 komikat feliratkozókat és have fun;)

Mikor elengedtem visszahúzódtam az eredeti helyemre és lehajtottam a fejem.
-Szerintem gyönyörű vagy. -Suttogta Louis mire meglepetten felé fordultam.
-Nem kell hazudnod csak azért, hogy jobban érezzem magam. -Motyogtam és ismét viszanyeltem könnyeimet.
-Nem szokásom hazudni. Úgy neveltek, hogy mindig tiszteljem a nőket. És, hogy a hazugság bűn. -Húzta féloldalas mosolyra ajkát. -Persze volt rá példa, hogy kisebb koromban csokit loptam aztán letagadtam de az más helyzet volt. -Ezen a mondatán akaratlanul is elnevettem magam. -Oké most ezen mi olyan vicces?? -Kezdett el ő is nevetni.
-Semmi csak ez....édes. -Pillantottam rá.
-És neked mi a legnagyobb bűnöd??
-Hát nem a csokilopás. -Haraptam a számba viccelődve. Mikor megértette, hogy úgy sem fogom elmondani témátváltott.
-És te miért vagy itt?? -Értetlenkedve néztem rá így kijavította magát. -Kid fekszik itt??
-Óhh...ömm..az öcsém Sean.
-Beteg? -Érdeklődött tovább.
-Igen. Vagyis nem. Pontosabban nem úgy ahogy te gondolod... -Motyogtam össze vissza. Furcsán nézett rám úgyhogy elkezdtem magyarázni. -Tudod ő megpróbálta megölni magát. -Sírtam el magam. Váratlanul két erős kar fonódott körém és húzott magához.
-Semmi baj... shhhss.
-Csak ő van nekem. Senkim és semmim nem maradt rajta kívűl. -Zokogtam és arcomat tenyereimbe temettem. -Egyedül vagyok. Senki sincs mellettem mikor kéne... az emberek mindig csak nevettek rajtam... kigúnyolnak furcsállnak. Egyedül hagynak... -Louis már válaszra nyitotta volna a szájá mikor megszólalt a telefonja. Füléhez emelte és belszólt.
Jóestét Mr.Styles miért hívott fel ilyen későn... Ahham.... Tényleg??.... Rohanok! -Fejeztebe majd letette és felpattant. -Mennem kell. -Mondta majd elviharzott. Semmi szia vagy bármi... Csak elrohant. Ő sem különb mint a többi ember... Tévedtem. Mert egyedül hagyott. Mint mindenki eddig. Felálltam és odasétáltam az ajtóhoz. Lefutottam a lépcsőn és viszacsoszogtam a kisöcsém szobájába. Leültem mellé és megfogtam a kezét. Néhány könnycsepp folyt végig az arcomon amiket letöröltem. Hátradöltem mikor egy rekedtes hang jött az ágy felől.
-Ki bántott Paris? -Hümmögött a kisöcsém.
-Senki Sean. Aludj csak.
-Jahhj te. -Motyogta. -Utálom, hogy azt hiszed tíz éves vagyok még mindig.
-Tudom. -Bólintottam. -De leragadtam ott.
-Pedig hamarosan 17 leszek.
-Tudom.
-Na ki bántott?? -Megráztam a fejem de ő tudtam, hogy hazudok így folytatta. -Lehet, hogy én vagyok a dilis kisöcséd aki megakarta ölni magát de tudom, hogy mikor hazudsz. Szóval mi történt??
-Csak a szokásos. Csak most tényleg úgy éreztem, hogy ő más.
-Az emberek miattam téged is úgy kezelnek mint egy őrültet. -Suttogta. -Ha itt hagynál örökre új életet kezdhetnél.
-Tudod, hogy soha nem tenném ezt meg. Te vagy az egyetlen élő rokonom. És szeretlek. -Sírtam.
-Én is szeretlek. -Felálltam majd megpusziltam a homlokát.
-Elmegyek boltba és hozok valamit enni, hogy legyen reggelink. Sietek vissza. -Mondtam majd megint megpusziltam és kisétáltam. Az órára pillantottam ami hajnali 5-öt mutatott. 18 éve pontosan most születtem. -Elmosolyodtam és behunytam a szemeimet. -Boldog szülinapot Paris. -Suttogtam magamnak. Bármennyire is önző dolog is ez hiányzok, hogy valaki felköszöntsön és megöleljen, talán még puszit is kapnék az arcomra. Hiányoznak az ilyen apró gesztusok amik régen boldoggá tettek és azzá aki voltam. A vidám lány, aki akkor is nevetett mikor legbelül zokogott. Mostmár csak zokogni tudok.
-Boldog születésnapot Paris. -Hallottam egy hangot a hátam mögül. Csodálkozva megfordultam és Louisal találtam magam szembe. -Sajnáom, hogy csak úgy se szó, se beszéd eltűntem de a doktor hívott, hogy felébredt a barátom és nem is gondolkodtam... Csak láni akartam.
-Semmi baj.
-Tudom, hogy megbántottalak úgyhogy tessék üss meg. -Tárta szét a karjait jelezve, hogy nem fog védekezni. Odasétáltam hozzá és átöleltem. Éreztem, hogy meglepődött de viszonozta a gesztust. Furcsa melegséggel töltött el ez a pillanat.
-Még is más vagy. -Suttogtam.
-Miért?
-Mert elmentél... de visszajöttél.

2.fejezet Hello stranger

Nos srácok mivel olyan aranyosak vagytok hogy komiztatok és fel is iratkoztatok páran....ezért meghoztam az új részt remélem tetszeni fog. Ha kapnék meg párkomit és feliratkozót ehez is akkor iszonyú boldog lennék és sietnék az új résszel;) :D HAVE FUN:) Ami meg a lány nevét illeti, már többen kérdeztétek tőlem... Nos egyenlőre az titok de hamarosan kiderül;) Nem kell aggódni mindent a maga idejében.:D

-Noss Kate. -Kezdte a srác miközben beleharapott a csokijába. -El is mondod az igazi neved vagy szólítsalak "Anonimusnak"? -Vigyorgott.

-Ho...?

-Honnan tudtam, hogy hazudsz?? -Vigyorgott. -Hát elárultad magad. -Vont vállat lazán. 

-Mivel?? -Kíváncsiskodtam, mert igazán érdekelt miből jött rá, hogy nem mondtam igazat. 

-Mindenki elráulja magát... apró jelekből. A cipőjük orrát nézik vagy csak a hajukat piszkálják. -Megvillantotta azt a számomra rémisztő mosolyát majd folytatta. -Te felfelé néztél és jobb oldalt beharaptad az ajkadat. Kis apró jel mégis észrevehető.

-És mond Louis. Honnan tudtad, hogy ez az árulkodó jelem? -Vontam fel a szemöldököm.

-Ez is a kiképzésem része volt. -Vont vállat majd felállt és egy üdítő autómatához lépett. Belenyúlt és finoman rántott rajta egyet így elérve azt, hogy ingyen colához jusson. Majd elém állt és a kezét nyújtotta. -Louis Tomlinson százados. -Biccentett. Oooh tehát katona.

-Nagyon örvendek százados. -Mosolyogtam rá, erre kezet csókolt nekem amibe belepirultam. És akkor hírtelen elszállt minden félelmem, mert tudtam, hogy nem gonosz. Csak a véletlen műve, hogy ilyen kísértetiesen hasonlít az álmombeli szépséges gyilkosra... Mert ő a hazánkért harcolt és harcol...mert nem bántana ártatlanokat... De nem attól szállt el a félelmem, hogy metudtam, hogy katona... Volt valami benne. Valami a szép kék szemeiben. Valami tiszta, ragyogó... szeretettel volt tele. 

-Van kedved sétálni egyet? -Mosolyodott el. -Mint mondtam hetek óta itt punnyadok...

-Miért? -Tudtam milyen bent lenni valaki mellett és vigyázni rá mikor megszólalni sem tud, vagy csak nem akar. Biztos nagyon egyedül volt de jól rejtegette az érzelmeit. 

-A haverommal két hete tértünk vissza a bázisunkról, de ő súlyosan megsérült... én meg amilyen hülye vagyok itt maradok mellette és egy tapottat sem mozdulok amíg fel nemébred. -Fejezte be majd elindult a kijárat fel. A gyér fényben ahogyan a lámpák villództak fölötte rögtön az álombeli férfi jutott eszembe. Megtorpantam és csak bámultam magam elé. Nem mertem utána menni. Olyan volt mintha erőböl gyomorszájon vágnának. Összeestem a földön és csak bámultam magam elé. A vér a fülemben dobogott. Nem tudtam kivenni pontosan ki az, és mit mond, csak azt, hogy szólongat valaki. Már nem éreztem a talajt. Valaki felemelt és cipelt. Lehunytam a szemeimet és hagytam, hogy a sokk okoszta pánikrohamom átjárja a testemet majd elaltasson. 

-Anonimus. -Hallottam egy lágy dallamos hangot. Hümmögtem egy sort majd felültem. -Jól rámilyesztettél. -Mosolygott rám. -Mi történt? 

-Semmi!! -Vágtam rá. Furán nézett rám úgyhogy gyorsan kijavítottam magam. -Vagyis nem igazá tudom. -Motyogtam. Mégsem mondhatom neki, hogy "Áhh semmi csak két éve veled álmodok és mindig lelősz álmomban, aztán öngyilkos leszel. És ahogy ott sétáltál kísértetiesen pontosan úgy néztél ki mint az álombeli gyilkos, amitől sokkot kaptam és elájultam picit. De nyugi semmi baj!!" Igen ez elég bizar lenne így. 

-Gyere sétalunk egy picit. Ki kell szellőztetni a fejedet. -Húzott fel a kis fotelből. 

-És mond mégis meddig tehénkedtem azon a fotelen?? -Nevettem fel. 

-Először is aludtál nem tehénkedtél. -Mosolyodott el újra. Ez tetszett. Nagyo  pozitív ember. Mindig mosolyog. -Másodszor pedig max 10 percig. Ami jó mert már kezdtem pánikolni. 

-Kissé fázok úgyhogy átöltözök ha nem gond. -Néztem rá majd beviharoztam öcsém szobájába. Lekaptam magamról a sortomat és átvettem egy fekete szaggatott csőgatyát. A toppomat lecseréltem egy kék "superman" feliratú pólóra, a cipőmet meg csak visszavettem. A bördzsekimet a kezembe kaptam és visszasiettem Louishoz. A falnak támaszkodva várt rám hatalmas vigyorral az arcán. Mikor mellé értem akkor láttam először, hogy milyen fáradt és meggyötört is az arca. Lila karikák húzódnak szemei alatt, borostája pedig nem szándékos csak nem volt ideje borotválkozni. Pulcsija kapucniját levette és ellökte magát a faltól. 

-Gyere. -Biccentett egy ajtó felé. 

-De az nem a kijárat. -Motyogtam értetlenül. 

-Tudom. -Vont vállat. -De ki mondta, hogy a kertbe megyünk sétálni. -Amolyan "nekem mindegy" alapon beléptem az ajtón és követtem őt fel a kacskaringós lépcsőkön. A tetején megállt egy ajtó előtt és belökte azt. Lazán zsebrevágta a kezeit és kisétált az épület tetejére. Utána siettem majd leültem a peremére az épületnek, követte a példámat és láblóbálva lehuppant mellem. 

-Nem félsz ilyen magasban? A lányok félni szoktam. 

-Nem vagyok félős kislány. -Közöltem egyszerűen. -A halál az utolsó dolog amitől megilyedek. 

-Bátor vagy. -Biccentett. -Ez tetszik. Ritka az olyan lány mint te.

-Miért milyen vagyok?? -Csodálkoztam.

-Sok mindent megéltél már, atéltél, túléltél. Nem félsz semmitő. Vagy ha igen elrejted.

-Nagyon sok mindentől félek. -Hajtottam le a fejem. -Rájöttél már miért nem mondtam el még a nevem? -Néztem rá kíváncsia. Megrázta a fejét és várta a folytatást. -Mert attól félek, hogy ha elmondom többé nem érdeklődsz majd irántam és elfelejtesz. -Mondtam majd elmerültem a távolban. -Louis én mindentől félek. -Keseredtem el. 

-És ha megesküszöm, jogy akkor is érdekelni fogsz ha tudom a nevedet?? Akkor elmondod?? -Tette jobb kezét az enyémre amibe beleremegtem. Finoman elhúztam onnan és összekulcsoltam a sajátommal. Nagyon elszoktam a gyengéd érintésektől. Mondhatni furcsáltam. Mikor féloldalasan rápillantottam nem tűnt meglepettnek a reakciómtól...inkább csalódott volt. Sosem volt még barátom. 18 éves lettem ma és még sosem csókolóztam... ez vajon szégyen? Vagy csak a megfelelőre várok? Kitudja mert én biztosan nem...

-És azt elárulod hány éves vagy?? -Próbálkozott. Mély levegőt vettem és a szemebe néztem. 

-A nevem Paris Bell és 18 éves lettem ma. -Elmosolyodott (ismét) és rámnézett.

-Boldog születésnapot Paris. -Nem tudom miért tettem de közelebb húzódtam hozzá és megöleltem. Amióta anya meghalt sosem ünepeltük otthon a születésnapomat ugyanis ezen a napon halt meg, akárcsak az apám. Ez a nap olyan mintha ellenne ákozva. Az iskolában mindig én voltam a furcsa lány akinek meghallt az anyja. Sosem voltam csodaszép vagy modellalkat. Mindig husibb voltam de mára mar megszoktam magam, és elfogadtam a jövőmet. Nekem nem jár ki a boldogság.

1. fejezet The boy of my dream

Helóka srácok ma reggel mikor felkeltem egy érdekes blogtörténet pattant ki a fejemből és arra gondoltam, hogy megosztom veletek. Remélem, hogy tetszeni fog és ha így van akkor komizzatok és iratkozzatok fel. Ha meg senkinek sem tetszik egyszerűen törlöm szóval nincs veszteni valóm... remélem van egy kis időd, hogy benézz;) puszi mindenkinek HAVE FUN

16 éves korom óta minden éjjel ugyan azt álmodom. Egy sötét sikátorban a falnak támaszkodva állok, szakadt ruháim lógnak rólam, a kezemre vér van száradva. A téglafalakat amiket egykoron festék borított vörös foltok tarkították. Egy sötét alak áll a sikátor végében minden menekülési utat elzárva előlem. Nem látom az arcát, az egyetlen dolog amit ki tudok venni a körvonalaiból, hogy egy férfi. Pisztolyt markol a jobb kezével szájából cigi lóg ki füstölögve. Fájdalmasan a hasamhoz kapok amit vér terít be. Lelőttek. Ő lőtt le. Hogy élhetek még, meg kellett volna halnom. A falon lecsúszva ülök egy koszos pólóra még mindig a hasamat szorítva ami erősen lüktet, és szúr. Fájt. Nagyon fájt. Hírtelen megindult felém. A cigijét kiemelte az ajkai közül és a földre dobta majd bakancsával rátaposott. Már ki tudtam venni a ruházatát is de az arcát még mindig nem láttam. Nem tudtam ki Ő. Kopott fekete farmerét lukak fedték mindenfelé. Fehér pólójá vérfoltok tarkították, de nam az övé... az enyém. Sötétkék kapucnis pulcsiját az arcába húzta ezzel teljesen meggátolva, hogy bárki megtudja ki Ő. Lenézett rám. Ajkait mosolyra húzta. Borostás arcát megsimított mintha így gondolkodna, majd felemelte a pisztolyt és elsütötte... De nem engem ölt meg. Magát lőtte le.
Homlokom verejtékben úszott szemeimből a könnyek patakként folytak. Minden reggel így ébredek. Felemelkedtem a székről amin aludtam és az alvó öcsémre pillantottam. A kórház ilyenkor csöndes, senki sincs bent csak akik a családtagjaikat siratják vagy csak vigyáznak rájuk. Egy hete az öcsém megkísérelte megölni magát. Az orvosok szerint esélye sem volt a túlélésre... mint nekem az álmaimban. De mégis túlélte. Most még azért tartjál bent mert magától megmozdúlni sem tud.... de később már azért fogják, hogy nehogy megint megpróbálja. Kisétáltam a folyosóra ahol a lámpák gyenge fénye világította meg az utat a kijárat fele. Elcsoszogtam egy keksz autómatáig és bedobtam az érmét. Nincs szerencsém... A gép elnyelte. Elkezdtem rájngatni de rájöttem, hogy túl nagy zajt csapok így felébresztem az alvó betegeket. Rácsaptam egy utolsót és idegesen kisiettem az épületből. Előrángattam a zsebemből a kis dobozt és betetem a számba egy szál cigit. A parkolóban csak néhány autó állt max 4-5, ebből kettő tuti az ügyeletes növéreké úgyhogy nem túl nagy a látogatók száma. De nem is várhatjuk el az emberektől, hogy hajnali 2-kor a kórházban legyenek. Én szinte minden éjjel az öcsém mellett alszom. Elvégre ő az utolsó élő rokonom. Ha ő nincs én már kész idegroncs lennék. Édesanyám egész kiskoromban halt meg rákban. Az apámat megölték egy éve...baleset volt. Semmi köze nem volt az egészhez de a rabló meg akarta mutatni, hogy megmeri... apám túsz volt egy rablásnál, a tévébem is leadták ahogyan fejbelövik... A nagyszüleimet et sosem ismertem így csak az öcsém maradt aki mint említettem megkísérelte megölni magát. Az öcsém nem beteg! Sosem volt. Nem ugrott vol a ki magától azon az ablakon. Ma reggel azt mondta nekem, hogy nem ő volt. Azt mondta kidobták. És én hiszek neki. De egy dolgot nagyon fontos tudni aki a családommal kezd ki az velem kezd ki. Megkeresem azt a szemetet és megölöm. Gondolatmenetemet egy rekedtes férfihang zavarta meg.
-Kiskorúaknak tilos cigizni itt. Megkérhetem, hogy dobja el vagy vonuljon át a dohányzásra kijelölt helyre?? -Fele fordultam, azt hittem zsaru ám amikor megláttam, hogy orvosi köpeny van rajta csak szemforgatva visszatértem a gondolataimhoz. Vagyis tértem volna de a férfi idegesen bökdöste a vállam közben végig ugyan azt hajtogatta. -Kérem fáradjon át a dohányzásra kijelölt helyre.
-Békén hagyna?? -Förmedtem rá. -Egy árva lélek sincs itt kit zavarok hehh??!!!! Magát?? Mert ha igen húzzon szépen vissza az iratai és a betegei közé mert teszek magára.
-Figyelmeztetem kihívom a zsarukat!! -Kezdte megemelni az egyébként nyugodt hangját.
-És mit jelent be?? Egy lány dohányzik a parkolóban?? Ja mert az érdekelni fogja őket. -Fújtam ki unottan a szürke füstöt.
-Mondom még egyzser...
-Mondja nincs jobb dolga?? -Fordultam meg idegesen. Egy vén őszhajú pici ideges bácsira számítottam akinek az erek kidagadnak a nyakán miközben a papírjait fontoskodva lengeti mögöttem azért, hogy rá figyeljek... De nem így volt. Kellemeset csalódta. Egy fiatal, magas göndörhajú srác állt előttem gyönyörű zöld szemekkel. Olyan 23 körüli lehetett. A papírjait tényleg lóbálta de csak mert idegesen gesztikulált de egy szavát sem hallottam. Elvesztem a smaragdokban amik a szeme helyén voltak. Majd hírtelen arcon csapott a felismerés. Nekem nem lehet soha ilyen fiúm, úgyhogy visszavettem a "senki sem érdekel" maszkot a fejemre. A cigit kivettem a számból és a földre dobtam. Rátapostam majd elindultam a bejárat felé. Erősen nekimengem a srác vállának és sietősre vettem a lépteimet.
-Nem szabad szemetelni!! -Kiabált utánam.
-Teszek rá! -Kiabáltam vissza. -Kabbe majom. -Mutattam be neki majd visszasétáltam a fehér nyomasztó épületbe. Teszek rá, teszek a világra, teszek mindere és mindenkire. Már majdnem Sean szobájánál voltam mikor valaki erősen megragadta a csuklómat és visszarántott.
-Azt mondtam szemetelni csúnya dolog. -Szűrte a szavakat idegesen fogai közül.
-Húhh de félek. -Idegesítettem a nemtörődömségemmel.
-Jobban tennéd.
Elnézést... -Elgondolkodtam de mivel nem mondta a nevét a névtáblájára pillantottam. "Dr.Harold Edward Styles főorvos". Akkor ezért viseli ezt a bugyuta köpenyt. -Mr.Styles. De most mennem kell. -Majd kezeimet kirántottam szorításából és diadalmasan elvonultam mellette. Elhaladtam egy számomra ismeretlen autómata mellett, így mindegy-mindegy alapon bedobtam az utolsó aprót annak reményében, hogy esetleg kapok érte egy twixet vagy ilyesmit és láss csodát kidobta a kért csokit. Ilyen sincsen gyakran, mostantól ez a kedvenc autómatám. Kényelembe helyeztem magam egy kissebb fotelben és diadalmas kezdtem el majszolni a zsákmányomat. Egy fiatal 20 - 22 körüli srác lépett a tölem par méterre lévő autómatához. Ugyan ahoz ami egy húsz perce elnyelte az én pénzem.
-Én a helyedben inkább ezt az autómatat használnám. Az elnyeli a pénzed. -Szóltam oda neki. A srác rampillantott és akkor csapott fejbe a felismerés. Fekete kopott nadrágot viselt ami sok helyen lukas volt. Egy egyszínű feher pólót viself amin egy sötétkék pulcsi volt félig felhúzva. A kapucnit lazán a fejére dobta így nem lehetett teljesen látni az arcát. Borostás arca volt és kócos tincsei ki-ki lógtak a kapucni alól. Szép kék szemeivel engem vizslatott. Tekintetem végigfuttattam a lábain...fekete bakancsot viselt. Féloldalasan elmosolyodott mire egy nagyot nyeltem. Pont olyan volt mint a fiú az álmaimbam.
-Köszi. -Szólalt meg. -Ez az uccsó apróm ha ez elnyeli itt éhezhetnék. Már vagy két hete ilyen autómatás szarokon élek. -Huppant le mellém miután megszerezte a sajat zsákmányát. -Amúgy meg Louis vagyok és te? -Villantotta meg újra azt a tipikus csajozós vigyort. Amit más esetben vonzónak találnék de így csak elfogott a halál félelem. Egy az egyben olyan mint a gyilkos az álmaimban.
-Kate. -Kamuztam.