2.fejezet Hello stranger

Nos srácok mivel olyan aranyosak vagytok hogy komiztatok és fel is iratkoztatok páran....ezért meghoztam az új részt remélem tetszeni fog. Ha kapnék meg párkomit és feliratkozót ehez is akkor iszonyú boldog lennék és sietnék az új résszel;) :D HAVE FUN:) Ami meg a lány nevét illeti, már többen kérdeztétek tőlem... Nos egyenlőre az titok de hamarosan kiderül;) Nem kell aggódni mindent a maga idejében.:D

-Noss Kate. -Kezdte a srác miközben beleharapott a csokijába. -El is mondod az igazi neved vagy szólítsalak "Anonimusnak"? -Vigyorgott.

-Ho...?

-Honnan tudtam, hogy hazudsz?? -Vigyorgott. -Hát elárultad magad. -Vont vállat lazán. 

-Mivel?? -Kíváncsiskodtam, mert igazán érdekelt miből jött rá, hogy nem mondtam igazat. 

-Mindenki elráulja magát... apró jelekből. A cipőjük orrát nézik vagy csak a hajukat piszkálják. -Megvillantotta azt a számomra rémisztő mosolyát majd folytatta. -Te felfelé néztél és jobb oldalt beharaptad az ajkadat. Kis apró jel mégis észrevehető.

-És mond Louis. Honnan tudtad, hogy ez az árulkodó jelem? -Vontam fel a szemöldököm.

-Ez is a kiképzésem része volt. -Vont vállat majd felállt és egy üdítő autómatához lépett. Belenyúlt és finoman rántott rajta egyet így elérve azt, hogy ingyen colához jusson. Majd elém állt és a kezét nyújtotta. -Louis Tomlinson százados. -Biccentett. Oooh tehát katona.

-Nagyon örvendek százados. -Mosolyogtam rá, erre kezet csókolt nekem amibe belepirultam. És akkor hírtelen elszállt minden félelmem, mert tudtam, hogy nem gonosz. Csak a véletlen műve, hogy ilyen kísértetiesen hasonlít az álmombeli szépséges gyilkosra... Mert ő a hazánkért harcolt és harcol...mert nem bántana ártatlanokat... De nem attól szállt el a félelmem, hogy metudtam, hogy katona... Volt valami benne. Valami a szép kék szemeiben. Valami tiszta, ragyogó... szeretettel volt tele. 

-Van kedved sétálni egyet? -Mosolyodott el. -Mint mondtam hetek óta itt punnyadok...

-Miért? -Tudtam milyen bent lenni valaki mellett és vigyázni rá mikor megszólalni sem tud, vagy csak nem akar. Biztos nagyon egyedül volt de jól rejtegette az érzelmeit. 

-A haverommal két hete tértünk vissza a bázisunkról, de ő súlyosan megsérült... én meg amilyen hülye vagyok itt maradok mellette és egy tapottat sem mozdulok amíg fel nemébred. -Fejezte be majd elindult a kijárat fel. A gyér fényben ahogyan a lámpák villództak fölötte rögtön az álombeli férfi jutott eszembe. Megtorpantam és csak bámultam magam elé. Nem mertem utána menni. Olyan volt mintha erőböl gyomorszájon vágnának. Összeestem a földön és csak bámultam magam elé. A vér a fülemben dobogott. Nem tudtam kivenni pontosan ki az, és mit mond, csak azt, hogy szólongat valaki. Már nem éreztem a talajt. Valaki felemelt és cipelt. Lehunytam a szemeimet és hagytam, hogy a sokk okoszta pánikrohamom átjárja a testemet majd elaltasson. 

-Anonimus. -Hallottam egy lágy dallamos hangot. Hümmögtem egy sort majd felültem. -Jól rámilyesztettél. -Mosolygott rám. -Mi történt? 

-Semmi!! -Vágtam rá. Furán nézett rám úgyhogy gyorsan kijavítottam magam. -Vagyis nem igazá tudom. -Motyogtam. Mégsem mondhatom neki, hogy "Áhh semmi csak két éve veled álmodok és mindig lelősz álmomban, aztán öngyilkos leszel. És ahogy ott sétáltál kísértetiesen pontosan úgy néztél ki mint az álombeli gyilkos, amitől sokkot kaptam és elájultam picit. De nyugi semmi baj!!" Igen ez elég bizar lenne így. 

-Gyere sétalunk egy picit. Ki kell szellőztetni a fejedet. -Húzott fel a kis fotelből. 

-És mond mégis meddig tehénkedtem azon a fotelen?? -Nevettem fel. 

-Először is aludtál nem tehénkedtél. -Mosolyodott el újra. Ez tetszett. Nagyo  pozitív ember. Mindig mosolyog. -Másodszor pedig max 10 percig. Ami jó mert már kezdtem pánikolni. 

-Kissé fázok úgyhogy átöltözök ha nem gond. -Néztem rá majd beviharoztam öcsém szobájába. Lekaptam magamról a sortomat és átvettem egy fekete szaggatott csőgatyát. A toppomat lecseréltem egy kék "superman" feliratú pólóra, a cipőmet meg csak visszavettem. A bördzsekimet a kezembe kaptam és visszasiettem Louishoz. A falnak támaszkodva várt rám hatalmas vigyorral az arcán. Mikor mellé értem akkor láttam először, hogy milyen fáradt és meggyötört is az arca. Lila karikák húzódnak szemei alatt, borostája pedig nem szándékos csak nem volt ideje borotválkozni. Pulcsija kapucniját levette és ellökte magát a faltól. 

-Gyere. -Biccentett egy ajtó felé. 

-De az nem a kijárat. -Motyogtam értetlenül. 

-Tudom. -Vont vállat. -De ki mondta, hogy a kertbe megyünk sétálni. -Amolyan "nekem mindegy" alapon beléptem az ajtón és követtem őt fel a kacskaringós lépcsőkön. A tetején megállt egy ajtó előtt és belökte azt. Lazán zsebrevágta a kezeit és kisétált az épület tetejére. Utána siettem majd leültem a peremére az épületnek, követte a példámat és láblóbálva lehuppant mellem. 

-Nem félsz ilyen magasban? A lányok félni szoktam. 

-Nem vagyok félős kislány. -Közöltem egyszerűen. -A halál az utolsó dolog amitől megilyedek. 

-Bátor vagy. -Biccentett. -Ez tetszik. Ritka az olyan lány mint te.

-Miért milyen vagyok?? -Csodálkoztam.

-Sok mindent megéltél már, atéltél, túléltél. Nem félsz semmitő. Vagy ha igen elrejted.

-Nagyon sok mindentől félek. -Hajtottam le a fejem. -Rájöttél már miért nem mondtam el még a nevem? -Néztem rá kíváncsia. Megrázta a fejét és várta a folytatást. -Mert attól félek, hogy ha elmondom többé nem érdeklődsz majd irántam és elfelejtesz. -Mondtam majd elmerültem a távolban. -Louis én mindentől félek. -Keseredtem el. 

-És ha megesküszöm, jogy akkor is érdekelni fogsz ha tudom a nevedet?? Akkor elmondod?? -Tette jobb kezét az enyémre amibe beleremegtem. Finoman elhúztam onnan és összekulcsoltam a sajátommal. Nagyon elszoktam a gyengéd érintésektől. Mondhatni furcsáltam. Mikor féloldalasan rápillantottam nem tűnt meglepettnek a reakciómtól...inkább csalódott volt. Sosem volt még barátom. 18 éves lettem ma és még sosem csókolóztam... ez vajon szégyen? Vagy csak a megfelelőre várok? Kitudja mert én biztosan nem...

-És azt elárulod hány éves vagy?? -Próbálkozott. Mély levegőt vettem és a szemebe néztem. 

-A nevem Paris Bell és 18 éves lettem ma. -Elmosolyodott (ismét) és rámnézett.

-Boldog születésnapot Paris. -Nem tudom miért tettem de közelebb húzódtam hozzá és megöleltem. Amióta anya meghalt sosem ünepeltük otthon a születésnapomat ugyanis ezen a napon halt meg, akárcsak az apám. Ez a nap olyan mintha ellenne ákozva. Az iskolában mindig én voltam a furcsa lány akinek meghallt az anyja. Sosem voltam csodaszép vagy modellalkat. Mindig husibb voltam de mára mar megszoktam magam, és elfogadtam a jövőmet. Nekem nem jár ki a boldogság.