3.fejezet He's all I have...

Helo srácok bocsika h ennyit késtem de.... hát lényegében nem tudtam mit írjak...:D de most van ihletem szóval itt a köviiiiii:33 komikat feliratkozókat és have fun;)

Mikor elengedtem visszahúzódtam az eredeti helyemre és lehajtottam a fejem.
-Szerintem gyönyörű vagy. -Suttogta Louis mire meglepetten felé fordultam.
-Nem kell hazudnod csak azért, hogy jobban érezzem magam. -Motyogtam és ismét viszanyeltem könnyeimet.
-Nem szokásom hazudni. Úgy neveltek, hogy mindig tiszteljem a nőket. És, hogy a hazugság bűn. -Húzta féloldalas mosolyra ajkát. -Persze volt rá példa, hogy kisebb koromban csokit loptam aztán letagadtam de az más helyzet volt. -Ezen a mondatán akaratlanul is elnevettem magam. -Oké most ezen mi olyan vicces?? -Kezdett el ő is nevetni.
-Semmi csak ez....édes. -Pillantottam rá.
-És neked mi a legnagyobb bűnöd??
-Hát nem a csokilopás. -Haraptam a számba viccelődve. Mikor megértette, hogy úgy sem fogom elmondani témátváltott.
-És te miért vagy itt?? -Értetlenkedve néztem rá így kijavította magát. -Kid fekszik itt??
-Óhh...ömm..az öcsém Sean.
-Beteg? -Érdeklődött tovább.
-Igen. Vagyis nem. Pontosabban nem úgy ahogy te gondolod... -Motyogtam össze vissza. Furcsán nézett rám úgyhogy elkezdtem magyarázni. -Tudod ő megpróbálta megölni magát. -Sírtam el magam. Váratlanul két erős kar fonódott körém és húzott magához.
-Semmi baj... shhhss.
-Csak ő van nekem. Senkim és semmim nem maradt rajta kívűl. -Zokogtam és arcomat tenyereimbe temettem. -Egyedül vagyok. Senki sincs mellettem mikor kéne... az emberek mindig csak nevettek rajtam... kigúnyolnak furcsállnak. Egyedül hagynak... -Louis már válaszra nyitotta volna a szájá mikor megszólalt a telefonja. Füléhez emelte és belszólt.
Jóestét Mr.Styles miért hívott fel ilyen későn... Ahham.... Tényleg??.... Rohanok! -Fejeztebe majd letette és felpattant. -Mennem kell. -Mondta majd elviharzott. Semmi szia vagy bármi... Csak elrohant. Ő sem különb mint a többi ember... Tévedtem. Mert egyedül hagyott. Mint mindenki eddig. Felálltam és odasétáltam az ajtóhoz. Lefutottam a lépcsőn és viszacsoszogtam a kisöcsém szobájába. Leültem mellé és megfogtam a kezét. Néhány könnycsepp folyt végig az arcomon amiket letöröltem. Hátradöltem mikor egy rekedtes hang jött az ágy felől.
-Ki bántott Paris? -Hümmögött a kisöcsém.
-Senki Sean. Aludj csak.
-Jahhj te. -Motyogta. -Utálom, hogy azt hiszed tíz éves vagyok még mindig.
-Tudom. -Bólintottam. -De leragadtam ott.
-Pedig hamarosan 17 leszek.
-Tudom.
-Na ki bántott?? -Megráztam a fejem de ő tudtam, hogy hazudok így folytatta. -Lehet, hogy én vagyok a dilis kisöcséd aki megakarta ölni magát de tudom, hogy mikor hazudsz. Szóval mi történt??
-Csak a szokásos. Csak most tényleg úgy éreztem, hogy ő más.
-Az emberek miattam téged is úgy kezelnek mint egy őrültet. -Suttogta. -Ha itt hagynál örökre új életet kezdhetnél.
-Tudod, hogy soha nem tenném ezt meg. Te vagy az egyetlen élő rokonom. És szeretlek. -Sírtam.
-Én is szeretlek. -Felálltam majd megpusziltam a homlokát.
-Elmegyek boltba és hozok valamit enni, hogy legyen reggelink. Sietek vissza. -Mondtam majd megint megpusziltam és kisétáltam. Az órára pillantottam ami hajnali 5-öt mutatott. 18 éve pontosan most születtem. -Elmosolyodtam és behunytam a szemeimet. -Boldog szülinapot Paris. -Suttogtam magamnak. Bármennyire is önző dolog is ez hiányzok, hogy valaki felköszöntsön és megöleljen, talán még puszit is kapnék az arcomra. Hiányoznak az ilyen apró gesztusok amik régen boldoggá tettek és azzá aki voltam. A vidám lány, aki akkor is nevetett mikor legbelül zokogott. Mostmár csak zokogni tudok.
-Boldog születésnapot Paris. -Hallottam egy hangot a hátam mögül. Csodálkozva megfordultam és Louisal találtam magam szembe. -Sajnáom, hogy csak úgy se szó, se beszéd eltűntem de a doktor hívott, hogy felébredt a barátom és nem is gondolkodtam... Csak láni akartam.
-Semmi baj.
-Tudom, hogy megbántottalak úgyhogy tessék üss meg. -Tárta szét a karjait jelezve, hogy nem fog védekezni. Odasétáltam hozzá és átöleltem. Éreztem, hogy meglepődött de viszonozta a gesztust. Furcsa melegséggel töltött el ez a pillanat.
-Még is más vagy. -Suttogtam.
-Miért?
-Mert elmentél... de visszajöttél.