1. fejezet The boy of my dream

Helóka srácok ma reggel mikor felkeltem egy érdekes blogtörténet pattant ki a fejemből és arra gondoltam, hogy megosztom veletek. Remélem, hogy tetszeni fog és ha így van akkor komizzatok és iratkozzatok fel. Ha meg senkinek sem tetszik egyszerűen törlöm szóval nincs veszteni valóm... remélem van egy kis időd, hogy benézz;) puszi mindenkinek HAVE FUN

16 éves korom óta minden éjjel ugyan azt álmodom. Egy sötét sikátorban a falnak támaszkodva állok, szakadt ruháim lógnak rólam, a kezemre vér van száradva. A téglafalakat amiket egykoron festék borított vörös foltok tarkították. Egy sötét alak áll a sikátor végében minden menekülési utat elzárva előlem. Nem látom az arcát, az egyetlen dolog amit ki tudok venni a körvonalaiból, hogy egy férfi. Pisztolyt markol a jobb kezével szájából cigi lóg ki füstölögve. Fájdalmasan a hasamhoz kapok amit vér terít be. Lelőttek. Ő lőtt le. Hogy élhetek még, meg kellett volna halnom. A falon lecsúszva ülök egy koszos pólóra még mindig a hasamat szorítva ami erősen lüktet, és szúr. Fájt. Nagyon fájt. Hírtelen megindult felém. A cigijét kiemelte az ajkai közül és a földre dobta majd bakancsával rátaposott. Már ki tudtam venni a ruházatát is de az arcát még mindig nem láttam. Nem tudtam ki Ő. Kopott fekete farmerét lukak fedték mindenfelé. Fehér pólójá vérfoltok tarkították, de nam az övé... az enyém. Sötétkék kapucnis pulcsiját az arcába húzta ezzel teljesen meggátolva, hogy bárki megtudja ki Ő. Lenézett rám. Ajkait mosolyra húzta. Borostás arcát megsimított mintha így gondolkodna, majd felemelte a pisztolyt és elsütötte... De nem engem ölt meg. Magát lőtte le.
Homlokom verejtékben úszott szemeimből a könnyek patakként folytak. Minden reggel így ébredek. Felemelkedtem a székről amin aludtam és az alvó öcsémre pillantottam. A kórház ilyenkor csöndes, senki sincs bent csak akik a családtagjaikat siratják vagy csak vigyáznak rájuk. Egy hete az öcsém megkísérelte megölni magát. Az orvosok szerint esélye sem volt a túlélésre... mint nekem az álmaimban. De mégis túlélte. Most még azért tartjál bent mert magától megmozdúlni sem tud.... de később már azért fogják, hogy nehogy megint megpróbálja. Kisétáltam a folyosóra ahol a lámpák gyenge fénye világította meg az utat a kijárat fele. Elcsoszogtam egy keksz autómatáig és bedobtam az érmét. Nincs szerencsém... A gép elnyelte. Elkezdtem rájngatni de rájöttem, hogy túl nagy zajt csapok így felébresztem az alvó betegeket. Rácsaptam egy utolsót és idegesen kisiettem az épületből. Előrángattam a zsebemből a kis dobozt és betetem a számba egy szál cigit. A parkolóban csak néhány autó állt max 4-5, ebből kettő tuti az ügyeletes növéreké úgyhogy nem túl nagy a látogatók száma. De nem is várhatjuk el az emberektől, hogy hajnali 2-kor a kórházban legyenek. Én szinte minden éjjel az öcsém mellett alszom. Elvégre ő az utolsó élő rokonom. Ha ő nincs én már kész idegroncs lennék. Édesanyám egész kiskoromban halt meg rákban. Az apámat megölték egy éve...baleset volt. Semmi köze nem volt az egészhez de a rabló meg akarta mutatni, hogy megmeri... apám túsz volt egy rablásnál, a tévébem is leadták ahogyan fejbelövik... A nagyszüleimet et sosem ismertem így csak az öcsém maradt aki mint említettem megkísérelte megölni magát. Az öcsém nem beteg! Sosem volt. Nem ugrott vol a ki magától azon az ablakon. Ma reggel azt mondta nekem, hogy nem ő volt. Azt mondta kidobták. És én hiszek neki. De egy dolgot nagyon fontos tudni aki a családommal kezd ki az velem kezd ki. Megkeresem azt a szemetet és megölöm. Gondolatmenetemet egy rekedtes férfihang zavarta meg.
-Kiskorúaknak tilos cigizni itt. Megkérhetem, hogy dobja el vagy vonuljon át a dohányzásra kijelölt helyre?? -Fele fordultam, azt hittem zsaru ám amikor megláttam, hogy orvosi köpeny van rajta csak szemforgatva visszatértem a gondolataimhoz. Vagyis tértem volna de a férfi idegesen bökdöste a vállam közben végig ugyan azt hajtogatta. -Kérem fáradjon át a dohányzásra kijelölt helyre.
-Békén hagyna?? -Förmedtem rá. -Egy árva lélek sincs itt kit zavarok hehh??!!!! Magát?? Mert ha igen húzzon szépen vissza az iratai és a betegei közé mert teszek magára.
-Figyelmeztetem kihívom a zsarukat!! -Kezdte megemelni az egyébként nyugodt hangját.
-És mit jelent be?? Egy lány dohányzik a parkolóban?? Ja mert az érdekelni fogja őket. -Fújtam ki unottan a szürke füstöt.
-Mondom még egyzser...
-Mondja nincs jobb dolga?? -Fordultam meg idegesen. Egy vén őszhajú pici ideges bácsira számítottam akinek az erek kidagadnak a nyakán miközben a papírjait fontoskodva lengeti mögöttem azért, hogy rá figyeljek... De nem így volt. Kellemeset csalódta. Egy fiatal, magas göndörhajú srác állt előttem gyönyörű zöld szemekkel. Olyan 23 körüli lehetett. A papírjait tényleg lóbálta de csak mert idegesen gesztikulált de egy szavát sem hallottam. Elvesztem a smaragdokban amik a szeme helyén voltak. Majd hírtelen arcon csapott a felismerés. Nekem nem lehet soha ilyen fiúm, úgyhogy visszavettem a "senki sem érdekel" maszkot a fejemre. A cigit kivettem a számból és a földre dobtam. Rátapostam majd elindultam a bejárat felé. Erősen nekimengem a srác vállának és sietősre vettem a lépteimet.
-Nem szabad szemetelni!! -Kiabált utánam.
-Teszek rá! -Kiabáltam vissza. -Kabbe majom. -Mutattam be neki majd visszasétáltam a fehér nyomasztó épületbe. Teszek rá, teszek a világra, teszek mindere és mindenkire. Már majdnem Sean szobájánál voltam mikor valaki erősen megragadta a csuklómat és visszarántott.
-Azt mondtam szemetelni csúnya dolog. -Szűrte a szavakat idegesen fogai közül.
-Húhh de félek. -Idegesítettem a nemtörődömségemmel.
-Jobban tennéd.
Elnézést... -Elgondolkodtam de mivel nem mondta a nevét a névtáblájára pillantottam. "Dr.Harold Edward Styles főorvos". Akkor ezért viseli ezt a bugyuta köpenyt. -Mr.Styles. De most mennem kell. -Majd kezeimet kirántottam szorításából és diadalmasan elvonultam mellette. Elhaladtam egy számomra ismeretlen autómata mellett, így mindegy-mindegy alapon bedobtam az utolsó aprót annak reményében, hogy esetleg kapok érte egy twixet vagy ilyesmit és láss csodát kidobta a kért csokit. Ilyen sincsen gyakran, mostantól ez a kedvenc autómatám. Kényelembe helyeztem magam egy kissebb fotelben és diadalmas kezdtem el majszolni a zsákmányomat. Egy fiatal 20 - 22 körüli srác lépett a tölem par méterre lévő autómatához. Ugyan ahoz ami egy húsz perce elnyelte az én pénzem.
-Én a helyedben inkább ezt az autómatat használnám. Az elnyeli a pénzed. -Szóltam oda neki. A srác rampillantott és akkor csapott fejbe a felismerés. Fekete kopott nadrágot viselt ami sok helyen lukas volt. Egy egyszínű feher pólót viself amin egy sötétkék pulcsi volt félig felhúzva. A kapucnit lazán a fejére dobta így nem lehetett teljesen látni az arcát. Borostás arca volt és kócos tincsei ki-ki lógtak a kapucni alól. Szép kék szemeivel engem vizslatott. Tekintetem végigfuttattam a lábain...fekete bakancsot viselt. Féloldalasan elmosolyodott mire egy nagyot nyeltem. Pont olyan volt mint a fiú az álmaimbam.
-Köszi. -Szólalt meg. -Ez az uccsó apróm ha ez elnyeli itt éhezhetnék. Már vagy két hete ilyen autómatás szarokon élek. -Huppant le mellém miután megszerezte a sajat zsákmányát. -Amúgy meg Louis vagyok és te? -Villantotta meg újra azt a tipikus csajozós vigyort. Amit más esetben vonzónak találnék de így csak elfogott a halál félelem. Egy az egyben olyan mint a gyilkos az álmaimban.
-Kate. -Kamuztam.